A magyarországi Lidl üzletek olcsóbb német hústermékeket kínálnak az utóbbi időben. A jelenséget körüljáró cikkében a vg.hu azt írta, mindezzel részben az a probléma, hogy az élelmiszerlánc előnytelen helyzetbe hozza a hazai beszállítókat. Hiszen a Lidl-ben kínált németországi sertéshús jóval olcsóbb, mint a hazai eredetű.
A lap arról is írt, hogy a magyar termelők tartanak attól, hogy az import letöri a hazai árakat és a termelők még rosszabb alkupozícióba kerülnek a kiskereskedelmi lánccal szemben. Egyúttal azt is kifogásolták a Lidl gyakorlatában, hogy korábban, más kereskedelmi hálózatokkal együtt arra tettek ígéretet, hogy kizárólag a magyar beszállítók hústermékeit forgalmazzák.
Már betarthatatlan az addigi ígéret
A megfogalmazódott félelmekre és vádakra reagálva a Lidl a Portfoliónak reagálva elmondta, az élelmiszerlánc 2021 novemberében valóban tett egy ilyen vállalást, azóta azonban jelentősen megváltozott a gazdasági helyzet. Többek között a háború kitörése, az infláció, valamint az energetikai árak drasztikus növekedése mind hatást gyakoroltak az élelmiszer-kiskereskedelmi piac működésére.
A friss szárnyasok, a friss sertés és a friss marhahúsok döntő többsége továbbra is magyar partnereiktől érkezik és az együttműködés folytatódik
– tette hozzá a Lidl.
Valamint a diszkontlánc azt is határozottan cáfolta, hogy a magyar hűtőkbe Németországból érkező sertés azért lehet olcsóbb, mert hamarabb lejár a szavatossága. A Lidl közlése szerint mind a magyar, mind a német termékek eltarthatósági időintervalluma azonos az áruházakba történő érkezés pillanatában.
Újra megfizethető a tej, a vaj és a sajt
Tovább folytatódott júliusban és augusztusban a tej árának csökkenése, így a tejek és a tejtermékek az áruházakban is egyre olcsóbbak. A januári árcsúcs óta a trappista sajt ára harmadával mérséklődött. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot