Fizetésképtelenné nyilvánította a Bukaresti Törvényszék a Romelectro Rt.-t - írta a Maszol. A környezetbarát energiatermelésre való átállás kellős közepén ez fölöttébb aggasztó fejlemény, a Romelectro ugyanis a legnagyobb romániai tervező és kivitelező az energetika területén. Az 1971-ben alapított vállalat öt évtized alatt 15 ezer MWh termelési kapacitás létrehozásában működött közre, széntüzelésű-, víz- és atomerőművekében.
A Romelectro lényegében az új radnóti gázerőmű áldozata. A cég a spanyol Duro Felguera vállalattal közösen kellett volna felépítse a 430 MW kapacitású erőművet. A Romgaz által kezdeményezett beruházást 2019-re kellett volna befejezni, ám ez nem történt meg, és bizonytalan, hogy mikor kerül lehet majd az átadás.
A radnóti erőművet 269 millió euróból kellett volna felépíteni, ám a 2016-ban kezdődött beruházás költségei megnőttek. Ennek ellenére a Romgaz nem volt hajlandó növelni a beruházásra szánt összeget, a fővállalkozók pedig nem tudták kifizetni közel 200 alvállalkozójukat. Az állami vállalat, hosszas huzavonát követően, tavaly nyáron felbontotta a Romelectróval és spanyol partnerével kötött szerződést.
A korábban nyereséges Romelectro pénzügyi gondjai 2019-ben kezdődtek, amikor 322 millió lej árbevétel mellett 17,6 millió lej veszteséggel zárta az évet. 2020-ban bevételei 201 millióra csökkentek, vesztesége pedig 8,1 millió lej volt. A tavalyi év adatai egyelőre nem ismertek, de biztosra vehető, hogy a cég kiadásai meghaladták a bevételeit.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot