A régi autók kedvezményes beszámítása új jármű vásárlásakor, azaz a roncsprémium program június és augusztus közötti, második időszakára megállapított kvótájának mindössze 12 százaléka kelt el július közepéig. Összesen 3547 kocsit sikerült értékesíteni június folyamán és július első felében a roncsprémium program keretében, pedig a három nyári hónap alatt 27 936 roncsautó után fizetne prémiumot a román állam. Ezért a jelenleg is futó szakaszban már nem korlátozzák egyre a résztvevők által megvásárolható autók számát, és a maximum 3,5 tonnás haszonjárműveket is belefoglalták a programba.
Júniusban 3153 autó talált gazdára, július első felében azonban az eladások drasztikusan visszaestek, a forgalmazóknak mindössze 394 járművet sikerült értékesíteni a kedvezményes programmal. A szakemberek szerint a csekély érdeklődésnek alapvetően anyagi okai vannak, írta a Krónika című kolozsvári lap szerdán.
A legnagyobb kvótát a második szakaszban is a Dacia kapta, amely 2895 autót értékesíthetett a program keretében. A francia tulajdonban levő romániai autógyár néhány hét alatt túladott a járműveken. Az eladások tekintetében a Renault Nissan Romania áll a második helyen, 242 gépkocsival, majd az Opel és a Chevrolet következik. Ebből a két márkából összesen 126 autót értékesítettek.
A szakemberek arra számítanak, hogy az eladások száma látványosan nő majd a program harmadik szakaszában, szeptember elsejétől, mert akkor már lízingre is lehet majd autót venni a program keretében, a vásárlók körét pedig kiterjesztik a jogi személyekre is.
Nicolae Nemirschi, román környezetvédelmi miniszter reményei szerint 2011 végéig 60 ezer elavult kocsit sikerül kivonni a forgalomból a roncsprémiumnak köszönhetően. A programban a tíz évnél régebben gyártott, forgalomba helyezett, működőképes autók vehetnek részt. Minden egyes leadott roncsautó tulajdonosa 3800 lej (266 ezer forint) támogatást kap az államtól új gépjármű vásárlására.

További részletek