Az építési- és közlekedési miniszter azt mondta, mivel az „osztrák fűszeres-közértes” így viselkedett, felvetette a kormányban, hogy „ne tűrjék tovább a hazudozást”, és „szőröstűl-bőröstül” vegyék meg őket inkább.
A tárcavezető ugyanakkor leszögezte, hogy nem kiszorítani akarják az osztrák céget, ahogy a külföldi multikat sem, csupán rá akarják őket szorítani arra, hogy az itteni fogyasztókat és a kormány tiszteljék – írja az mfor.hu.
Hozzátette, nincs politikai szuverenitás a gazdasági szuverenitás megteremtése nélkül. Ugyanakkor nem a tőkével van szerinte a kormánynak problémája, hanem azzal, ahogyan a multik beavatkoznak és extraprofitot termelnek, amit kivisznek az országból.
Mint ismeretes, a Spar Austria csoport vezérigazgatója nemrég bejelentette, hogy a kisajátítástól való félelem miatt vagyont von ki Magyarországról a salzburgi központú kereskedelmi csoport. Ennek részeként a hazai mellett az észak-olaszországi, a horvátországi és a szlovéniai piacon közreműködő svájci leánycégük kezelésébe került a vállalat vagyonkezelési jogainak egy része.
Az ügy egészen az Európai Parlamentig is eljutott, ami még tavaly júniusban fejezte ki aggodalmát amiatt, hogy egyre több cég kerül magyar oligarchák tulajdonába. Hans Reich vezérigazgató egy interjúban azt mondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök különadókkal és árbefagyasztással „zaklatja” a nagy élelmiszerláncokat, emiatt pedig az Európai Bizottság is feljelentést tettek.
A magyar kormány erre válaszul úgy reagált, hogy amennyiben kötelezettségszegési eljárást indítanának Magyarország ellen a kereskedelmi különadó miatt, azzal Brüsszel önmagát blamálná, mivel az Európai Bíróság 2020-ban kijelentette, hogy az intézkedés megfelel az uniós gyakorlatnak.
Feljelentést tett egy képviselő a Spar-ügyben, Polt Péternél pattog a labda
A jobbikos Lukács László György Hans Reisch, a Spar Austria csoport vezérigazgatójának interjúja miatt fordult a legfőbb ügyészhez.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak