A cég kedden bejelentette, hogy mintegy 60 ruházati és lakberendezési üzletet zár be a következő öt évben. Az M&S szombat óta posztján lévő vezérigazgatója, Steve Rowe már korábban húsba vágó intézkedések meghozatalának szükségességére figyelmeztetett annak érdekében, hogy visszaállítsa a kiskereskedelmi lánc korábbi "tündöklését" az Independent szerint.
Az átalakítás azt jelenti, hogy az Egyesült Királyságban - egy 350 millió fontos átalakítási program keretében - 30 üzletet teljesen bezárnak 45-öt pedig Simply Food élelmiszerüzletté "fokoznak le vagy alakítanak át".
A vállalat az átalakítási terveket azután tette közzé, hogy az M&S adózás előtti profitja 88 százalékkal 25 millió fontra zuhant a szeptemberrel záruló fél évben, miután a ruházati és élelmiszer-eladások estek.
Kivonulás Magyarországról is
Rowe kiemlte, hogy az átalakítás 10 nemzetközi piacot is érint, ahol a tervek szerint 53 üzletet zárnak be összesen, ebből 10-et Kínában, hetet Franciaországban, Magyarországról, Belgiumból, Észtországból, Litvániából, Lengyelországból, Hollandiából, Romániából és Szlovákiából pedig kivonul az üzletlánc. Ez mintegy 2100 munkahely megszűnését jelentheti.
Az M&S keddi gyorsjelentése szerint az e piacokon működő üzlethálózatok tavaly 171 millió font (59 milliárd forint) forgalom mellett 45 millió font (16 milliárd forint) veszteséget termeltek, és egyes piacok már öt éve veszteségesek. A cég szerint ennek okai közé tartozik a saját tulajdonú üzletláncok széttöredezett szerkezete, a megfelelő üzemméret hiánya és a korlátozott növekedési lehetőségek ezeken a piacokon.
A hálózat a saját tulajdonú külföldi üzletek közül csak az írországi, a hongkongi és a csehországi boltokat tartaná meg, mert ezek nyereségesek, és e piacokon erőteljes a márkanév-ismertség - áll a gyorsjelentésben.
Azonnali hatállyal
A Marks and Spencer bejelentése szerint azonnali hatállyal megkezdődnek az egyeztetések az érintett országokban dolgozó 2100 alkalmazott képviselőivel a tervekről, és az igazgatótanácsi javaslatok végrehajtása e konzultációk eredményétől függ.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta