Mára Észak-Rajna-Vesztfália lett az a német tartomány, ahonnan a legtöbb vállalati beruházás érkezik Magyarországra, az itteni vállalatok Magyarországon 49 ezer embernek adnak munkát, és éves szinten több mint 11 milliárd eurónyi forgalmat bonyolítanak le. Ráadásul ebbe a tartományba érkezik a harmadik legtöbb magyar kivitel a német tartományok közül - idézi az MTI a minisztert.
Nagyon fontos, hogy a Magyarországon beruházó észak-rajna-vesztfáliai cégek egyértelműen kedvezően fogadták a magyar kormány azon törvénymódosító javaslatait, amelyek tovább növelik az ország versenyképességét, és a korábban kihívásként emlegetett munkaerőpiaci helyzeten javítanak. Vagyis a rendkívül alacsony munkanélküliségből adódó kihívások miatt az itteni vállalatok már régóta kérték, hogy biztosítsák nekik: megnövekedett beruházásaikhoz a szükséges munkaerő rendelkezésre fog állni - magyarázta.
Megjegyezte: a magyar munkaerőpiacot még versenyképesebbé tevő szabályozási javaslatokkal a német cégek beruházási kedvét Magyarországon fenn lehet tartani.
Szijjártó Péter elmondta: az észak-rajna-vesztfáliai vállalatok alapvetően a magyar autóipar megújításában vesznek részt, és örömmel hozzák Magyarországra azokat a beruházásaikat, amelyek már az innovatív autóipari korszakhoz tartoznak. Ezek a beruházások azért fontosak a magyar gazdaságnak, mert a magyar autóipar már a 28 százalékát adja a teljes feldolgozóipari kibocsátásnak, és a magyar autóipar jövőbeni versenyképessége nagyban függ attól, hogy a modern beruházások milyen mértékben érkeznek Magyarországra - vélekedett a miniszter.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Egyre több kisgyerek kerül kórházba - gyorsul, és még nem tetőzött az influenzajárvány
Leállt az M3-as metró