Jens Bühler-t nevezték ki a Mercedes-Benz kecskeméti gyárának élére. A szakember gépészmérnöki tanulmányait követően, 2003-ban csatlakozott a vállalathoz, azóta pedig a folyamattervezésben is különböző szerepeket töltött be.
2014-ben a pekingi Beijing Benz Automotive Company (BBAC) üzemben az MRA sorozat gyártástervezési feladatait vezette, később pedig a kecskeméti egység bővítési projektjének tervezéséért, 2018-tól pedig Mercedes-Benz Operations stratégiai irányainak, illetve irányítási modelljének a kialakításáért felelt. 2021 óta a márka globális gyártervezési területét vezeti.
A nyugdíjba vonuló igazgató, Christian Wolff 8 évig irányította a kecskeméti üzemet.
Brutális árversenyre panaszkodik a Mercedes-Benz, hat százalékot estek a részvények
A német luxusautó-gyártó az eladások, a bevétel és a nyereség csökkenéséről számolt be az idei harmadik negyedévi jelentésében.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ömlik a pénz: jól megdobtuk az Amazont
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás