A vásárlók közül csak azok kapják vissza a teljes vételárat, akik jegyüket a fizetésképtelenség bejelentése, augusztus 15. után vették meg. A többiek esetleg visszaszerezhetik majd pénzük egy részét, ha feliratkoznak a hitelezők listájára. A társaság erről még nem közölt részleteket - írta az MTI.
Az utolsó Air Berlin járat az AB6210-es, amely péntek este 21.35-kor indul Münchenből és 22.45-kor érkezik meg a berlini Tegel nemzetközi repülőtérre.
Az 1978-ban alapított cég 1979. április 28-án indította első járatát, az akkori Nyugat-Berlinből Mallorcára. Az első évtizedek sikerei révén a Lufthansa utáni második helyet szerezte meg a német légitársaságok rangsorában, de 2012 óta rendre veszteséges, a német sajtóban idézett szakértők szerint a túl gyors növekedés és az elhibázott üzleti modell miatt.
Végül az idén augusztusban fizetésképtelenséget jelentett és csődvédelmet kért, miután fő részvényese, az Etihad Airways úgy döntött, hogy nem finanszírozza tovább a veszteséget.
Mi lesz a dolgozókkal?
A vállalatot feldarabolják. Legnagyobb része, 81 repülőgép a személyzettel együtt a Lufthansa csoport Eurowings nevű diszkont légitársaságához kerül, ez üzemelteti majd a Budapest-Berlin járatot is, egyelőre nem tudni, hogy mikortól. A Lufthansa 210 millió eurót (65,1 milliárd forint) fizet, az ügylet véglegesítéséhez még be kell szerezni az illetékes versenyfelügyeleti hatóság, az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságának engedélyét.
Az Air Berlin további részeinek átvételéről tárgyalnak az Easyjet brit diszkont légitársasággal és a Thomas Cook brit utazásszervező vállalathoz tartozó Condor légitársasággal. A cég feldarabolását irányító szakember, Frank Kebekus pénteken a ZDF országos köztelevíziónak azt mondta, hogy a két pályázón kívül is vannak még érdeklődők, és remélhetőleg napokon belül megállapodásra jutnak a megmaradt üzletrészek értékesítéséről.
Hozzátette, hogy a nagyjából 8000 alkalmazott 70-80 százaléka találhat új munkahelyet az új tulajdonosoknál.
Címlapkép: Pixabay.com
Legolvasottabb
Parajd után itt a következő katasztrófa: eltűnt egy falu a föld színéről

Beszóltak a nyugdíjasok a kormánynak: alamizsnautalvány helyett méltó nyugdíjat akarnak

Hamarosan nem házasodhatnak össze sem az unokatestvérek, sem a kiskorúak

Micsoda fordulat: Nyilvánosságra hozták a titkos Audi-szerződést

Nagy európai autómárkák eltűnését vetítette előre a nemzetgazdasági miniszter

Nem elég a bennfentes kereskedelem?! Újabb Magyar Péterrel kapcsolatos büntetőügyről írnak a kormánypárti politikusok

Durván elszálltak az árak: emiatt drágultak meg a szakmunkák

Széttrollkodná Budapestet az egyik polgármester, hogy Orbánnak is feltűnjön, mit tett

Felérne egy pofonnal, ha épp ma rontanának a magyar besoroláson
