Kína befejezi a Google ellen indított trösztellenes vizsgálatot, miközben Peking és Washington között fellendültek a TikTokról és az Nvidiáról szóló kereskedelmi tárgyalások a két ország között fokozódó feszültségek közepette – jelentette csütörtökön a Financial Times.
A lépés Peking részéről taktikai váltásra utal, amely a szabályozási fókuszt az Nvidiára irányítja át mint eszközt az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokon, és rugalmasságot tanúsít Washington felé a Google elleni vizsgálat lezárásával – idézte a lapot a Reuters.
A hivatkozott jelentés két, a döntésről tájékoztatott személyre hivatkozva állítja, hogy
a kínai piacszabályozási hatóság, amely februárban indított vizsgálatot a Google ellen, most úgy döntött, hogy leállítja a procedúrát.
A pekingi szabályozó hatóság korábban azt nyilatkozta, hogy a Google-t a monopóliumellenes törvény megsértésével gyanúsítják, de további részleteket nem közölt a vizsgálatról vagy arról, hogy a techóriás mit állított a törvény megsértésével kapcsolatosan. A Financial Times jelentése szerint a Google-t hivatalosan még nem értesítették a vizsgálat megszüntetéséről szóló döntésről.
Ismert, Kína 10 százalékos vámokkal és trösztellenes vizsgálatokat indított olyan cégek ellen, mint az Alphabethez tartozó Google, jelezve ezzel az amerikai cégek fokozottabb szabályozói ellenőrzését.
Berágtak a kínaiak az Nvidiára, szerintük durva törvénysértés történt
Kína úgy tartja, az előzetes vizsgálatok szerint az Nvidia megsértette a monopóliumellenes törvényt egy chiptervező felvásárlásával. Részletek >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Karácsony Gergely az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor rendelete miatt