A Facebook azért pereli be a brüsszeli testületet, mert az, a cég ellen folyó versenyjogi vizsgálatok során, olyan információkat és dokumentumokat kért be átvizsgálásra a vállalattól, amelyek a Facebook szerint "rendkívül érzékeny" adatokat tartalmaznak és nincsenek összefüggésben a vizsgálati folyamattal - írja az MTI.
Tim Lamb, a vállalatot képviselő ügyvéd elmondta, hogy azért fordultak az uniós bírósághoz, mert a bizottság által bekért anyagok között az alkalmazottak egészségügyi és pénzügyi adatait tartalmazó dokumentumok is szerepelnek, amelyek teljesen "jelenetéktelenek" a vizsgálatok szempontjából.
Kapcsolódó
"Együttműködünk az Európai Bizottsággal, több százezer dokumentumot a rendelkezésükre bocsátunk, de ami a privát adatokat tartalmazó anyagokat illeti, azok bekérésének jogosságát, az uniós bíróságnak meg kell vizsgálni" - jelentette ki.
Hírforrások szerint, a bizottság olyan keresőszavak alapján vizsgálódik, mint a "nagy kérdés", "nem jó számunkra" vagy "bezárás" és bele kíván tekinteni minden olyan dokumentumba, amelyek ezeket a kifejezéseket tartalmazzák.
A bizottság illetékes szóvivője elmondta, hogy a testület megvédi álláspontját a bíróság előtt és folytatja a két szóban forgó kivizsgálást, melyek közül az egyik a cég adatgyűjtéssel kapcsolatos gyakorlatát kifogásolja, míg a másik a Marketplace platform szolgáltatás piacra gyakorolt hatását ellenőrzi.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot