Musk csütörtökön elektronikus üzenetet küldött a cég vezetőinek, és azt írta, hogy világszerte szüneteltetni kell a munkaerő-felvételt. A milliárdos két nappal korábban azt mondta a Tesla munkatársainak, hogy véget ért a távmunka, térjenek vissza az irodába, vagy "mímeljék máshol a munkát" - írja az MTI.

A Teslának és leányvállalatainak csaknem 100 ezer alkalmazottja volt 2021 végén.

Musk az elmúlt hetekben többször felhívta a figyelmet a recesszió veszélyére - mutatott rá a Reuters. A milliárdos egy május közepén tartott konferencián azt mondta: szerinte a recesszió már megérkezett, és a helyzet csak rosszabb lesz. Musk szerint a következő 1-1,5 év "kemény menet lesz".

Május végén egy Twitter-felhasználó kérdésére a befektető megerősítette, hogy recesszió közeleg, de egyúttal jó dolognak nevezte azt. "Túl régóta ömlött pénzeső a bolondokra. Itt az ideje, hogy néhányan csődbe menjenek" - adott hangot véleményének.

A hírügynökség megjegyezte: az elektromos járművek iránti kereslet továbbra is erős, és a hagyományos mutatók egyelőre nem jeleznek visszaesést. Ugyanakkor a Tesla azzal küzd, hogy újraindítsa a termelést sanghaji gyárában a koronavírus-járvány miatti lezárásokat követően. A leállás jelentős költségeket rótt a vállalatra.

Musk rossz érzését sokan osztják - mondta Carsten Brzeski, az ING holland bank egyik vezető munkatársa. "De nem globális recesszióról beszélünk. Mi arra számítunk, hogy a világgazdaság az év vége felé lehűl. Az USA le fog hűlni, míg Kína és Európa nem fog fellendülni."

Musk borús kilátásait több gazdasági vezető is osztja, például Jamie Dimon, a JPMorgan Chase & Co vezérigazgatója, illeve John Waldron, a Goldman Sachs elnöke. "Egy hurrikán közelít felénk" - mondta Dimon a héten.

Az Egyesült Államokban negyvenéves csúcson az infláció, így jelentősen nőttek az amerikai állampolgárok megélhetési költségei. Eközben a központi bank szerepét betöltő Federal Reserve-nek úgy kellene visszafognia a keresletet, hogy fékezze az inflációt, ugyanakkor ne vezessen recesszióhoz.

Mostanában számos elemző csökkentette a Tesla papírjainak várható árát a kínai lezárások miatti termelési és szállítási nehézségekre hivatkozva. A vállalat adatai szerint a kínai szállítmányok a Tesla globális forgalmának valamivel több mint egyharmadát tették ki - írta az MTI.