A cég azzal magyarázta az áremelést, hogy "a tervezetthez képest kevesebb boltot zár be".
A Tesla február végén még arról számolt be, hogy bezárja boltjainak többségét és átáll az online eladásra, hogy ezzel a költségcsökkentő intézkedéssel is mérsékelje Model 3 autómodelljének az árát.
A gyártó most azonban azt közölte, hogy az elmúlt két hétben végrehajtott vizsgálódása alapján arra a következtetésre jutott, hogy az eredeti elgondolás végrehajtásához "még szükség lesz egy kis időre", addig is a már bezárt autószalonok egy részét is újranyitja. A Model 3 adók, valamint elektromos autókra adott kedvezmények nélküli alapára 35 ezer dollár (9,857 millió forint).
A múlt héten bejelentette a cég, hogy hamarosan új modellt dob piacra.
Legolvasottabb
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Összeomlás szélén Kijev, vészforgatókönyvre állt át az ukrán főváros
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró