A pénteki hackertámadás miatt az ausztrál DP World Plc kénytelen volt leállítani a logisztikai munkálatokat a keleti Melbourne, Sydney és Brisbane kikötőkön, továbbá a nyugati Fremantle kikötőn. A DP World közleménye szerint hétfőn részben sikerült újraindítani a működést, a támadás kivizsgálása, továbbá a hálózat védelmét célzó intézkedések napokig okozhatnak zavart a szolgáltatásokban – írja a Bloomberg.
A vállalat várhatóan 5000 konténert szállít el hétfőn az említett négy kikötőből, ami kevesebb mint a negyede az országos napi mennyiségnek.
A következő napokban ráadásul helyi sztrájkok is sújtják a DP World-öt, emiatt a szóvivő szerint az sem kizárt, hogy csak a jövő héten indul újra a normális tevékenység Ausztráliában.
A DP World a kontinensre be- és kiáramló áruk közel 40 százalékát kezeli, így a támadás széleskörű gazdasági és kereskedelmi következményeknek teszi ki.
Ugyanakkor nem a tengeri kereskedelmi óriás az egyetlen, amit súlyos kibertámadás ért: A világ legnagyobb hitelezőjét, a Kínai Ipari és Kereskedelmi Bankot nemrég zsarolóprogram-támadás érte, amely egyes kincstári piaci ügyletek elszámolását akadályozta meg.
Ahogy egyre több kikötőben automatizálódnak a folyamatok és egyre kevesebb velük a papírmunka, a hackerek is egyre nagyobb veszélyt jelentenek a régió hajózási hálózataira.
A zsarolóvírusok pedig lényegében fogva tartják az áldozatok rendszereit, amíg nem kapnak váltságdíjat.
A DP World incidense kapcsán Clare O'Neil ausztrál belügyi és kiberbiztonsági miniszter elmondta, a kormány azt tervezi, hogy kötelezi a vállalkozásokat arra, hogy jelentsenek minden váltságdíjfizetéssel kapcsolatos incidenst, követelést vagy kifizetést. A hatóságok egy útmutatót is kiadnak, amely segíti a vállalatokat abban, hogy felkészüljenek az ilyen támadásokra és kezelni tudják őket.
Egy spicli hűtőszekrény miatt simán kiszolgáltatottá válhatunk a bűnözők számára
A kiberbűnözők az okosotthonok által nyújtott lehetőségeket leginkább a rendszer leggyengébb elemein keresztül használják ki. Ezek pedig általában azok az eszközök, amelyek védelmére a legkevesebb figyelmet fordítjuk – hívta fel a figyelmet az Economxnak nyilatkozó szakértő. A kiskaput sokszor a nem megfelelő gyártói kialakítás biztosítja, sok más esetben azonban a saját felelőtlenségünk.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná