Németország polgári jogvitákkal foglalkozó legfelsőbb bírósága hétfőn úgy határozott, hogy elvileg jogosultak kártérítésre azok az autósok, akik a dízelbotrány kirobbanása előtt manipulált kibocsátási adatokkal felcímkézett járműveket vásárolták. A döntés lehetővé teszi a tulajdonosok számára, hogy járműveiket után részleges pénzvisszatérítést követeljenek a Volkswagenen. Ez mintegy 60 000 peres eljárás döntési sablonjaként szolgál majd, amelyek még mindig folyamatban vannak a első fokú német bíróságokon - írja a Reuters.
A túlzott nitrogén-oxid-kibocsátást elfedő motorvezérlő eszközökkel kapcsolatos botrány a Volkswagen-nek már eddig is több mint 30 milliárd eurójába (10 520,27 milliárd forintjába) került. Eddig az Egyesült Államokban kellett kártérítéseket fizetniük a megtévesztett vásárlóknak, a tétel másik részét pedig a különböző szabályozói bírságok teszik ki.
Az Egyesült Államokban a hatóságok kitiltották az érintett autókat az utakról, miután a csalásra kifejlesztett berendezéseket felfedezték a dízelmotorokban. A vásárlók ezután sorozatosan kártérítési igényeket indítottak. Európában viszont az uniós hatóságok arra kötelezték a Volkswagent, hogy alakítsa át az autókat az előírásoknak megfelelően.
Április végén Németországban megállapodott már a Volkswagen 200 ezer ügyfél kártérítéséről. Most viszont azok után is fizethetnek, akik eddig a konszern ajánlatát nem fogadták el.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál