A Lidl és a brit Wyke Farms tejipari beszállító közreműködésével elkészülhet az első brit élelmiszerboltláncokban kapható, karbonsemleges cheddar sajt 2021 végére. A hűtött sajt jelenleg a második legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó a kereskedelmi cég ellátási láncában, a dobogó első fokán a friss hús áll.
A tejipari vállalat 25 éve a Lidl beszállítója, és már eddig is számos fenntarthatósági lépést tett, többek között csökkentette a műanyag mennyiségét, illetve az újrafelhasználhatóság érdekében is együtt dolgoznak a vállalattal. Most a Lidl közvetlenül dolgozik a beszállítóval azon, hogy mind a gazdálkodás, mind pedig az üzleti modell fenntarthatóbb legyen, illetve elősegítik az úgynevezett karbonkredit vásárlását is, ez teszi ugyanis lehetővé, hogy a vállalat bizonyos mennyiségű szén-dioxidot bocsásson ki - írja a The Grocer élelmiszeripari szaklap.
Kapcsolódó
Mínusz 22,5 kiló károsanyag-kibocsátás évente
A folyamat során többek között csökkentették a műtrágyahasználatot és olyan takarmányokat használtak, amelyeket nem kellett messziről szállítani. A Lidl szerint a különleges sajttal évente 22,5 millió kilogramm szén-dioxid-kibocsátást tudnak megspórolni.
Amali Bunter, az egyesült királyságbeli Lidl felelős beszerzésért és etikus kereskedelemért felelős vezetője szerint a vállalat a fenntartható megoldások bevezetésével készíti fel a brit gazdálkodást a jövőre. A karbonsemleges termék előállításához szükséges rendszer kifejlesztése komoly beruházást jelentett, de ez segítheti a beszállítói gyakorlatokat a jövőben is.
Vitorláson jön a hippi kávé
A sajt mellett a kávét is próbálták már karbonsemlegessé tenni: egy brit kávépörköléssel foglalkozó cég a Kolumbiából megrendelt kávészemek vitorláshajóval szelték át az óceánt. A környezetbarát szállítási módnak köszönhetően az út három hónapig tartott. A Yallah Coffee kávépörkölő tulajdonosa, Richard Blake évekig dolgozott azon, hogyan lehetne fenntartható forrásból származó kávét úgy szállítani, hogy annak karbonlábnyoma a lehető legkisebb legyen.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lejár egy fontos egyezmény, visszatér a nukleáris fegyverkezési verseny?
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon