A második negyedévben a DB 711 millió euró adó előtti eredmény mellett 401 millió euró, az egy évvel korábbi 466 millió eurónál 14 százalékkal alacsonyabb nettó nyereséget ért el. Az első negyedévben 120 millió euró volt a cég nettó nyeresége - írta az MTI.
A bank második negyedévi nyeresége felülmúlta a piaci várakozásokat, elemezők átlagosan 209 millió euróra számítottak.
Kapcsolódó
A 6,6 milliárd eurós negyedéves bevétel közel megegyezett az egy évvel korábbival, ami viszont akkor 10 százalékkal volt alacsonyabb a 2016 második negyedévinél. 2017-ben a bank teljes éves bevétele 26,4 milliárd euró volt, tizenkét százalékkal alacsonyabb az előző évinél.
A Deutsche Bank áprilisban hivatalba lépett vezérigazgatója Christian Sewing radikális, az alkalmazottak számát hétezer fővel csökkentő átszervezési programot indított el a három egymást követő évben is veszteséges legnagyobb német kereskedelmi banknál. A júniussal zárt negyedévben a DB alkalmazottainak a száma 1700 fővel 95,4 ezerre csökkent. A negyedéves eredménybeszámoló alkalmából a vezérigazgató megerősítette a célt az alkalmazottak számának 90 ezer alá csökkentésére a jövő év végéig.
A fotó forrása: John MacDougall/AFP.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat