Az áruház pontos helye még nem tisztázott, ám az elöljáró már tudni véli, hogy a beruházás 20 millió euróból valósul meg, és a svédek több mint 500 embernek biztosítanak majd munkát.
Az IKEA még nem döntötte el, hogy hol építi meg áruházát, több, 300 ezer lakost meghaladó település is szóba került - cáfolta a kolozsvári polgármester kijelentéseit Cornel Oprisan az IKEA kereskedelmi menedzsere. Hozzátette: a cég 2010 májusa óta keres az országban egy új áruház építéshez megfelelő területet.
Az IKEA jelenleg egyetlen áruházat üzemeltet Romániában, a Bukarest melletti kereskedelmi övezetben Baneasan. A svédek 2010 szeptembere és 2011 augusztusa között 86 millió eurót meghaladó forgalmat értek el, 10,5 százalékkal többet mint egy évvel korábban.
Legolvasottabb
Újabb élelmiszer-utalvány érkezhet a nyugdíjasoknak
Veszélyben a Revolut és a sárga csekk? Tömegek szoktak rá a magyar bankok ingyenes megoldására
Az Erste és a CIB is megszólalt az esetleges kivonulásukról
Elszabadulhat a pokol: Irán egy semleges országot bombázott, újabb ország csatlakozhat a háborúhoz
Jó lesz bespájzolni: rettenetes árakon vehetjük majd a gyógyszereket
Rejtélyes kutakat fúrnak Magyarországon, ez lehet a titkos zöld fegyverünk
Egy órával kevesebb alvás – ekkor kell előre tekerni az órákat
Izraeli média: meghalt Irán legfőbb vezetője