"Tovább éleződik a vámtételekről az Egyesült Államok és Európa között zajló vita, és ez hátrányosan érintheti a német autóipart, de meg fogjuk érezni az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus hatását is" - idézi az MTI a cégvezetőt.
A német autóipari vállalatok szakmai képviselete, a VDA (Verband der Automobilindustrie) számításai szerint a német autógyárak termelése az idén öt százalékkal 4,8 millióra csökkenhet.
Kapcsolódó
Ferdinand Dudenhöffer, a Duisburg-Esseni Egyetem CAR autóipari kutatóintézetének vezetője szerint is a német autóiparnak termeléscsökkentésre és elbocsátásokra kell felkészülnie, valamint csökkentenie kell nyereségvárakozásait is az idén.
A német autóiparnak az új modellek típusengedélyéhez megkövetelt WLTP emissziós mérési eljárás által támasztott nehézségeken túl amellett, hogy a hazai piacon a dízel csökkenő népszerűségével és egyes nagyvárosokban a dízelek kitiltásával kell szembenéznie, meg kell küzdenie a nemzetközi piacokon a csökkenő kínai kereslet, valamint az amerikai-kínai kereskedelmi ellentétek következményeivel is.
"És ha ez sem lenne elég, a 2030-as szén-dioxid-kibocsátási normák szigorításával az EU tovább fokozta a beruházási kényszert a klímasemleges mobilitási technológiák fejlesztésébe. Mindez vissza is köszön a genfi kiállításon felsorakozó új elektromos modellekben és tanulmányautókban" - fogalmazott Ferdinand Dudenhöffer.
A hibrid és elektromos autók nyereségtartalma sokkal kisebb a dízel és benzines autókénál - mutatott rá a CAR intézet vezetője. A dízelkrízis és a környezetvédelmi előírások szigorodása miatt azonban a Genfi Autószalon üzenete szerint is minden autógyárnak "teljes gőzzel" az elektromobilitás korára kell készülnie.
A PwC tanácsadó cég felmérése szerint a német autóipari felsővezetők a dízelkrízisben, a környezetvédelmi előírások szigorodásában és az elektromos mobilitásra átállásban látják a szakma legnagyobb kihívásait. A felmérésbe bevont 203 felsővezető háromnegyede szerint a felsorolt témák lesznek a legnagyobb hatással vállalatuk teljesítményére az idén. Az akkumulátortechnológia jövőbeni jelentőségére pedig a megkérdezetteknek kevesebb mint a fele tartja vállalatát kellően felkészültnek.
A Genfi Autószalon a héten kedden és szerdán nyílik meg a sajtó és a szakmai látogatók, csütörtökön pedig a nagyközönség előtt. A rendezvény március 17-ig látogatható.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük