Az éveken át veszteséges, és csak állami gyámkodás mellett életben tartható fuvarozót tavaly vitték csődbe az EU követelésére. Helyén új, kisebb vállalatot hoztak létre, de a márkanév használati jogait átmentették az új korszakba.
A terv, hogy az új céget legálisan feltőkésítsék és a régi néven működhessen tovább. A Reuters kérdésére két, a tárgyalásokat jól ismerő személy azt érzékeltette, hogy akár napokon belül megszülethet az üzlet. A Lufthansa szóvivője nem kívánt nyilatkozni, de megismételte azt a korábbi kijelentést, amely szerint a német légitársaság nyitott az ITA-val való együttműködés lehetőségére - olvasható portálon.
Az olasz sajtóban megjelent korábban, hogy az ITA azért vette meg az Alitalia márkanevét a kormánytól kilencvenmillió euróért, nehogy azt más légitársaság megszerezze, és ezzel teljesen összezavarja a piacot. Az ITA az indulás óta 170 millió eurós mínuszt termelt, és a cég vezetése az Alitalia brand visszatérésétől reméli a forgalom felfutását.
Egy parlamenti meghallgatáson a menedzsment azt mondta, az ITA és az Alitalia brandet párhuzamosan szeretnék használni, mint például a Lufthansa használja az Eurowings diszkont nevét, de azt kizárta, hogy az Alitalia lenne az ITA diszkont almárkája.
Alfredo Altavilla, az ITA Airways vezérigazgatója novemberben a Handelsblatt német gazdasági lapnak nyilatkozva közölte, hogy a légitársaság nem sokáig szeretne független maradni. Azt mondta, abban bíznak, hogy a céget valamelyik nagy fuvarozó vállalat előbb-utóbb felvásárolja, és reményét fejezte ki, hogy a Lufthansa is a kérők között lesz.
Legolvasottabb
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon