A bolgár kormány honlapján közölt tájékoztatás szerint a találkozón az Alibaba Group elnökhelyettese arról tájékoztatott, hogy egy logisztikai központot építenének Bulgáriában az európai megrendelések kiszolgálására. A tervek szerint a világ legnagyobbnak tartott internetes kereskedelmi vállalata egyben bolgár termékeket és élelmiszereket venne fel az egész világra kiterjedő kínálatába.
A GS-Solar Company napelemgyár építését tervezi Bulgáriában. A delegációban részt vevő GoldPoly Group képviselője pedig arról számolt be, hogy érdeklődnek a bolgár dohány felvásárlása iránt.
A bolgár miniszterelnök a találkozón köszönetet mondott a kínai hatóságoknak a kétoldalú kereskedelmi gazdasági kapcsolatok fejlesztése érdekében tett erőfeszítéseikért. Egyben hangsúlyozta, hogy kormánya számára fontos prioritás a minél kedvezőbb üzleti légkör létrehozása, a befektetések ösztönzése.
Szerinte Bulgária vonzerejét nemcsak az alacsony adók jelentik, hanem a stabilitás is, amelyet az ország, mint az Európai Unió tagja sugároz.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el