"Egyértelmű, hogy nem ez áll a misszió fókuszában, de azt se akarjuk, hogy olyan legyen a mosdóhelyzet, mint hajdan az Apollón" - monda Mike Interbartolo, a Lunar Loo Challenge (Holdillemhely-kihívás) projektmenedzsere.
A verseny kiírását csütörtökön tették közzé a NASA honlapján, innovatív megoldásokat remélve. A nyertes pályázók 35 ezer dolláros (11,1 forint) pénzdíjon osztozhatnak.
Nagy utat tett meg az űrvécék technológiája az Apollo-korszak óta, amikor a zsákokat az űrhajósok hátsójára kellett ragasztani olyan körülmények között, amelyek nem mindig voltak elég biztonságosak. Az egyik küldetés hangfelvételeinek leírásában olvasható, amint egy űrhajós azt mondja társának: "Ez meg honnan jött? Egy darab ürülék lebeg a levegőben!"
A Nemzetközi Űrállomáson (ISS) hatalmas, ipari jellegű, orosz gyártmányú a mosdó, amely elszívó technikával győzi le a mikrogravitációt. A NASA azonban olyan berendezést keres, amely az űrhajón kívül ugyanolyan jól szolgál a Holdon is, ahol a gravitáció mintegy hatoda a földinek.
A pályázóknak egy földi gravitáció szerint 15 kilogrammnál könnyebb, 0,12 négyzetméternél kisebb, egy átlagos fürdőszobai ventilátornál nem hangosabb készüléket kell tervezniük, amely biztonságosan szolgálja ki mind a férfi, mind a női űrhajósok igényeit.
A NASA Artemis-3 missziójának tervezett indítása 2024-ben lesz, egy férfit és egy nőt juttat a Hold déli sarkára. Ez lesz az első eset 1972 óta, hogy ember érkezik a Holdra. A pályázatokat augusztus 17-ig várják.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Hibázott a kormány, de állítja, már korrigálta a tanárok bérét
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy