Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn este egy erősen megrendezett védelmi tanács eljátszása után, pár órán belül elismerte az Ukrajnáról önkényesen leválni akaró oroszbarát csapatok által felügyelt Donyeck-medencében kialakult mini népköztársaságokat. A fordulat új alapokra helyezi a konfliktust, mivel ezzel Putyin kiszállt az általa is sokat emlegetett minszki jegyzőkönyvből, mely fenntartja Ukrajna területi függetlenségét. Az uniós szervek elítélték a nemzeti önrendelkezést sértő tettet.
Zelenszkij ukrán elnök hétfő este rögtönzött beszédet intézett népéhez, melyben egyértelmű felelősként tette megy Putyint a helyzet mindennemű eldurvulásáért. Egyértelművé tette, hogy a szakadár Luhanszki és a Donyeci népköztársaság elismerése véglegesen felrúgja annak a látszatát, hogy Oroszország tiszteletben tartaná Ukrajna szuverenitását.
Most hogy a minszki jegyzőkönyvből való kihátrálással megszűntek az eddig épített diplomáciai hidak, Zelenszkij szerint ki fog derülni, kik hiszen igazán Ukrajna függetlenségében.
Fontos lesz figyelni, hogy kik az igazi barátaink és partnereink, és kik azok, akik továbbra is csak szavakkal akarnak majd ráijeszteni az Orosz Föderációra.
Zelenszkij hangsúlyozta, hogy továbbra sem terveznek felülni semmiféle provokációnak, és diplomáciai úton szeretnék megoldani a helyzetet, de szerinte 2022 februárja, már nem 2014 februárja. A határvédelmük felkészült, és senkinek sem tartoznak semmivel, nem fogják feladni területeiket. "Ez egy más ország, egy más hadsereg, egy cél: Béke Ukrajnában," zárta beszédjét.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el