A munkahelyek megmentésével indokolja bércsökkentést a Volkswagen (VW), szerintük a cég munkavállalóinak is el kéne fogadnia, hogy legalább az egy tizedével lefaragják a fizetésüket.
Korábban is felmerült a fizetések 10 százalékos csökkentésének és a a bérek kétéves befagyasztásának a terve. Azóta – október 30-án – sort került a szakszervezetek a cég vezetése közötti tárgyalások következő hivatalos fordulójára, ám az autógyártó továbbra kitart a bércsökkentést mellett. A német vállalat tárgyalásait vezető Arne Meiswinkel, a VW személyzeti vezetője hangsúlyozta, hogy
a versenyképességünk megőrzése érdekében sürgősen csökkenteni kell a munkaerőköltségeket. Ehhez a munkavállalók hozzájárulására van szükség.
A Volkswagen mintegy 10 milliárd eurós költségcsökkentést szeretne elérni pár éven belül, emiatt elkerülhetetlennek tartják a sztrájkokat, elbocsátásokat, valamint azt, hogy a berlini kormány segítségét kérjék – írja a Totalcar.
A német autóipari szereplők többségéhez hasonlóan a Volkswagen konszern számára is nagy kihívását jelent, hogy az elektromos átállás, Peking protekcionista gazdaságpolitikája és a kibontakozó vámháború következtében egyre nehezebbé válik a legnagyobb és legjövedelmezőbb, kínai piacon való életben maradás.
Egyre szorultabb helyzetben van a Volkswagen
Három éve a legalacsonyabb nyereségről kénytelen beszámolni a német autógyártó.A részletekről itt olvashatKövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt