Magyarországra jön idén is Vlagyimir Putyin - értesült egymástól több, független forrásból a Népszava. A magyar és az orosz elnök az elmúlt években mindig találkozott legalább egyszer, így ebből a szempontból nem meglepetés a vizit, egy kormányzati forrásuk egyenesen "logikusnak" nevezte a látogatást.
Ami az út körülményeit kicsit érdekesebbé teszi, hogy egyelőre sem a látogatás időpontja, sem a napirendje nem biztos még: volt aki azt mondta, erre akár már februárban sor kerülhet, de mindenképpen még az év első felében, más forrásból viszont úgy értesült a lap, hogy a szeptemberi időpont sincs kizárva. "Jelen pillanatban úgy tűnik, az orosz félen múlik, mikor jön" - mondta egy informátor.
Ugyanez a helyzet a látogatás napirendjével: jelenleg egyszerűen nincs olyan fajsúlyos ügy, ami egy csúcstalálkozót indokolna és úgy tudjuk, emiatt a magyar fél kissé gondban is van.
Kivétel persze a paksi bővítés, ennek kapcsán akár Aszódi Attila menesztése is összefüggésben állhat egy Putyin-vizittel, hiszen így legalább a beruházás késlekedése miatt elégedetlenkedő oroszoknak Orbán Viktor fel tudná mutatni a menesztett államtitkárt, mint "fő felelőst" - értékel a lap.
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta