Mindenben együttműködik az Egyesült Államokkal Venezuela. Donald Trump szerint Delcy Rodriguez ideiglenes kormánya mindent megtesz, amit az amerikai kormány szükségesnek tart. Hangsúlyozta, határozatlan ideig politikai fölényben marad Washington Caracasban.
Kiemelte azt is, hogy nagyon jövedelmi módon fogják a latin-amerikai országot újjáépíteni, olajat fognak termelni és használni. Arra a kérdésre, hogy meddig fog a Fehér Ház közvetlen felügyeletet gyakorolni a venezuelai olajra, azt mondta, azt csak „az idő fogja megmondani” – írja a Guardian.
Donald Trump fenti megjegyzései azután hangoztak el, hogy Venezuela ideiglenes elnöke, Delcy Rodriguez védelmébe vette azt a tervet, hogy megnyissák az ország olajpiacát az Egyesült Államok előtt.
Rodriguez szerdán kijelentette, hogy foltot ejtett a két ország kapcsolatán Nicolás Maduro elfogása, azonban a Washingtonnal való kereskedelem ettől még nem szokatlan vagy szabálytalan. Hozzátette, Venezuela nyitott az olyan energiaügyi kapcsolatokra, amelyekből minden fél profitál.
Trump a New York Timesnak adott interjújában szintén erre utalt, mondván, csökkentik az olajárakat, és pénzt adnak Venezuelának, amire szerinte nekik nagyon nagy szükségük van.
Venezuela: utolsó figyelmeztetés Európának?
Az amerikai beavatkozás Venezuelában az utolsó intő jel lehet az európai energia- és gazdaságpolitika számára – világított rá Tatár Mihály, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője. A szakértő szerint míg Washington az „energiadominancia” stratégiáját követi, Peking pedig a totális elektrifikációra épít, addig az EU a világgal szemben halad, és „a földre esett”. Tatár úgy véli, az európai gazdaságpolitikai stratégia elhibázott, és azonnali felülvizsgálatra szorul. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt