A tárca közleményében hangsúlyozták: ha bebizonyosodik, hogy a Damaszkusz melletti Kelet-Gúta legnagyobb városában, Dúmában azért haltak fulladásos halált mintegy negyvenen, mert a város ellen valóban vegyifegyver-támadást követtek el, akkor erre a nemzetközi közösségnek választ kell adnia.
"Ha ezek a híradások igazaknak bizonyulnak, akkor ez "riasztó és azonnali választ követel a nemzetközi közösségtől" - olvasható a Heather Nauert szóvivő által aláírt dokumentumban.
A szóvivő egyben leszögezte: "a szíriai kormányt és a háttérből támogatást nyújtó Oroszországot felelősségre kell vonni és minden további támadásnak azonnal elejét kell venni" - írta az MTI.
A külügyi állásfoglalásban egyúttal hangsúlyozták: "a szíriai rezsimnek nyújtott rendületlen segítsége miatt végső soron Oroszországnak kell viselnie a felelősséget a brutális támadásokért".
Szombaton a katari al-Dzsazíra hírtelevízió arról számolt be, hogy a szíriai lázadók utolsó fészkeként számon tartott Dúmában mérgező és veszélyes klórgázt vetettek be. Az azonban nem derült ki, hogy ki vetette be a vegyi fegyvert. A SANA hivatalos szíriai hírügynökség tagadta a támadás tényét is.
Képünk illusztráció, egy korábbi dúmai támadásról.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük