Az adat a 2020-2024-es időszakra vonatkozó prognózisban szerepel, amelyet hétfőn ismertetett az Agerpres hírügynökség. A jelentés szerint a román gazdaság teljesítményét a vártnál jobban visszavetette a koronavírus-járvány második hulláma, ezzel magyarázták a tavaly őszi jelentésbe foglalt adat módosítását. A lakossági szolgáltatások, a járműeladások a vártnál jobban csökkentek, de a mezőgazdaság is várakozáson alul teljesített a tavalyi szárazság miatt.
A testület az idei várható gazdasági növekedésre vonatkozóan is mérsékelte derűlátását, hiszen a korábban közölt 4,5 százalékos növekedés helyett az idén 4,3 százalékos GDP-bővülésre számít.
A Ziarul Financiar című gazdasági újság által megkérdezett elemzők ugyanakkor a 4,3 százalékos növekedést is túl optimistának tartják. A nemzetközi intézetek és az elemzők többsége 2,7 és 3,3 százalék közötti román GDP-bővülést valószínűsített az idei évre. Ugyanakkor a Nemzetközi Valutaalap 4,5 százalékos gazdasági növekedéssel számol.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?