Az Európai Unió országai leállítják az orosz kőolaj és petrolkémiai termékek importját – közölte szerdán a blokkot irányító Európai Bizottság vezetője, amikor az Ukrajna ellen háborút viselő Moszkva elleni szankciók hatodik körét jelentette be a Reuters szerint.
"Hat hónapon belül fokozatosan megszüntetjük az orosz behozatalt" – mondta Ursula von der Leyen az Európai Parlamentben, a törvényhozók tapsát kiváltva.
"Ez teljes importtilalmat jelent majd minden orosz olajra, tengeri és csővezetékes, nyers és finomított olajra egyaránt" – jelentette be.
"Ez nem lesz könnyű. Néhány tagállam erősen függ az orosz olajtól. De egyszerűen dolgoznunk kell rajta" - mondta von der Leyen a javaslatról, amelynek hatálybalépéséhez mind a 27 uniós ország jóváhagyása szükséges.
A Brent és a WTI ára is emelkedésnek a bejelentés hírére. Előbbi 2 százalékot drágult, már 107 dollár felett volt a hordónkénti árfolyam, utóbbi ára 2,2 százalékot emelkedett 9:20-ig, már 104,65 dollár a hordónkénti kurzus a Bloomberg adatai szerint.
Magyarország volt az utolsók között, aki az olajimport tilalmára rábólintott. Németország, amelynek ipara és gazdasága jelentősen függ az orosz nyersanyagoktól, már a hétvégén jelezte, hogy kész a teljes embargó megszavazására.
A döntésről a végső ítéletet az Európai Tanács mondja majd ki, ahol minden tagállam egyetértésére lesz szükség.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót