A november óta újraéleződő ukrán krízis egyik legvitatottabb része eddig az volt, hogy és mikor szankcionálják majd Oroszországot, ha egyszer túl messzire megy. A hónapokig tartó 150 ezer katonával folytatott hadgyakorlatozás hétfőn este ért fordulóponthoz, amikor Vlagyimir Putyin orosz elnök egy megrendezett védelmi tanács után elismerte a szeparatisták által uralt Luhanszki és Donyeci Népköztársaságot.
A hétvégén tartott "Müncheni Védelmi Konferencián" Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arra kérte nyugati szövetségeseit ne várják meg a tankokat a szankciókkal, hétfő esti beszédében szintén hangsúlyozta, hogy országa igaz barátai nem csak szavakkal folytatják majd a fenyegetőzést. Putyin hirtelen váratlan lépése nem hagyott sok időt, de úgy tűnik az Egyesült Államok azonnali szankcióbejelentései után, az európai erők sem kívánnak késlekedni.
Kapcsolódó
Josep Borrell az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője kedden reggel jelentette be, hogy délután a tagállamok külügyminisztereivel döntenek a szankciókról. Ugyan az orosz katonák szeparatista területekre való hivatalos bevonulása nem feltétlen jelenti Ukrajna teljes megszállását, Borrell szerint gyors választ kell adni az előrenyomulásra. A főképviselő arra számít, hogy ugyan a megszorítások erősségében lehetnek viták, a unió államai egységre döntésre jutnak.
Franciaország külügyminisztere Jean-Yves Le Drain nem sokkal később megerősítette a kijelentést. "Nyilvánvalóan elkezdjük a szankciók bevezetését," fogalmazott. Szerinte az európai vezetők három dolgot szeretnének demonstrálni:
- erős kiállásuk az Orosz Föderáció lépései ellen,
- szolidaritásukat kifejezni Ukrajna felé,
- és megmutatni Európa egységét.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el