A Finnek (korábbi nevén Igazi Finnek) a Jyväskylä városban szombaton megkezdett kongresszusán a küldöttek 56 százaléka szavazott Jussi Halla-aho európai parlamenti képviselőre, 37 százalék pedig a mérsékeltebb elveket valló Sampo Terhóra adta voksát. A pártot eddig a külügyminiszteri tisztséget betöltő, ugyancsak a mérsékeltebbek közé tartozó Timo Soini vezette.
A 2015-ös parlamenti választásokon még 17,7 százalékos támogatottsággal a második helyen befutó párt az áprilisi helyhatósági választásokon a szavazatok 8,8 százalékát szerezte meg. A Finnek párt az utóbbi években enyhített nacionalizmusán és EU-ellenességén, ez tette lehetővé, hogy belépjen a kormánykoalícióba, viszont kiváltotta sok hűséges szavazójának dühét.
Ha vissza akarjuk szerezni a választók bizalmát, máshogy és jobban kell tennünk a dolgunkat. Agresszívabbnak és egyértelműbbnek kell lennünk, és azokról a témákról kell beszélnünk, amelyek megkülönböztetnek bennünket más pártoktól - mondta a 46 éves Jussi Halla-aho a kongresszuson tartott, a televíziók által közvetített beszédében.
A politikus, aki azt akarja, hogy Finnország lépjen ki az Európai Unióból, már hétfőn találkozik Juha Sipila miniszterelnökkel. Kijelentette, hogy a bevándorláspolitika szigorítására fogja ösztökélni a kormánykoalíció másik két pártját, a Nemzeti Koalíciós Pártot és a Centrumpártot. Utóbbi két párt Európa-barát politikát folytat, támogatja az ország uniós tagságát, de a gazdasági, egészségügyi és önkormányzati reformok végrehajtásához szükség van a Finnek pártjára is. Jussi Halla-aho most jelezte, hogy nem ragaszkodik minden áron a koalíció fenntartásához - írta a portál.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban