Az Európai Bizottság 2014 októberében felszólító levelet, majd 2015 júniusában indokolással ellátott véleményt küldött Magyarországnak, amelyben arra kérte a magyar hatóságokat, hogy szabályaikat hozzák összhangba az uniós joggal. Mivel az EB nem kapott értesítést a helyzet orvoslására hozott intézkedésekről, az Európai Unió Bíróságához fordult Magyarországgal szemben - olvasható a közleményben.
Az EB emlékeztet: 2013 decemberében az Országgyűlés jóváhagyta az úgynevezett haszonélvezeti jog (a magyarországi befektetők tulajdonában álló földterületek használatához és hasznainak szedéséhez jogot biztosító szerződések) megszüntetéséről szóló törvényt. A törvény a külföldi és a belföldi befektetőket egyaránt megfosztotta szerzett jogaiktól és befektetéseik értékétől anélkül, hogy ennek fejében kárpótlást biztosított volna. Az eredeti szerződésekre húszéves átmeneti időszak vonatkozott, ami azt jelenti, hogy 2033. január 1-jén kellett volna lejárniuk. Az új törvénnyel ez az időszak 4,5 hónapra rövidült, így a befektetői szerződések 2014. május 1-jén szűntek meg kárpótlás nélkül.
Az EB fenntartja álláspontját, hogy a törvény kihirdetése és hatálybalépése közötti időszak rendkívüli rövidsége egyéb tényezők mellett ahhoz vezetett, hogy a befektetőknek nem volt lehetőségük alkalmazkodni az új jogi környezethez, következésképpen a törvény oly módon fosztotta meg a meglévő befektetőket szerzett jogaiktól és befektetésük értékétől, hogy ennek során nem biztosította az az Európai Unió Alapjogi Chartájában foglalt jogbiztonságot és a tulajdonhoz való jog tiszteletben tartását.
A bizottság véleménye szerint ez sérti a tőke szabad mozgása és a szabad letelepedés elvét. Az EB megjegyzi, hogy az ügyben egy magyar bíróság is az Európai Bírósághoz fordult előzetes döntéshozatali kérelemmel.
Lázár: a magyar álláspont védhető
A kormányinfón Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a földtörvény miatt bírósági keresettel kapcsolatban kifejtette: a brüsszeli testület és Magyarország között vita alakult ki a földhöz kapcsolódó haszonélvezeti jog törvényi megszüntetése ügyében. Az előzmény Lázár szerint, hogy az osztrák határnál osztrák gazdák "fiktív szerződésekkel és haszonélvezeti joggal manipulálva próbálták magyar földterületek tulajdonjogát megszerezni", erre válaszul a magyar törvényhozás ezeket érvénytelenné nyilvánította. A bírósági eljárás - nyilván osztrák panaszra - mintegy 200 gazda ügyében zajlik - tette hozzá. A magyar álláspontot védhetőnek tartja, jelezte ugyanakkor, hogy készek elszámolni az érintett gazdákkal, arra viszont nincs lehetőség, hogy külföldi állampolgár földet szerezzen Magyarországon.Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon