A WEF a napokban hozta nyilvánosságra Global Human Capital Report 2017 című tanulmányát, amelyben 130 országot rangsorolt az alapján, hogy mennyire fejlett humántőkével rendelkeznek, vagyis hogy az emberek milyen mértékben rendelkeznek az értékteremtéshez szükséges készségekkel - írja a portál.
A mutatót alapvetően úgy állították össze, hogy a fiatal generációk oktatása mellett a felnőttek tovább- és átképzésére, a folyamatos tanulásra is nagy hangsúlyt fektet.
Kapcsolódó
A fejlettségi rangsor első 10 helyezettje között az Amerikai Egyesült Államok és Új-Zéland mellett 8 európai ország található. Az első két helyen nagyon szoros versenyben Norvégia és Finnország végzett, őket pedig nem sokkal lemaradva Svájc követi.
Magyarország a 130-ból a 39. helyet szerezte meg, amivel Romániát (42.) és Szerbiát (60.) sikerült megelőznünk a kelet-közép-európai régióból, Horvátország (37.), Szlovákia (36.), Bulgária (32.), Lengyelország (31.), Lettország (28.), Litvánia (25.) és Észtország (12.) viszont előttünk végzett.
Velünk is az a probléma, ami egyébként sok feltörekvő országot érint: túl nagy hangsúlyt helyezünk az olcsó munkaerő maximális (jelen gazdasági igényeket kiszolgáló) kihasználására, miközben keveset foglalkozunk azzal, hogy a már dolgozókat, illetve a jövő generációit felkészítsük például a negyedik ipari forradalommal járó gyökeres gazdaságszerkezeti átalakulásokra.
Magyarországnak elsősorban az oktatási rendszer minőségének javítására kell koncentrálnia, ezek tekintetében ugyanis eléggé a lista végén helyezkedünk el - szól a portfolio.hu végkövetkeztetése.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin