Jaroslaw Kaczynski, a lengyelországi kormánypárt, a radikális jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) elnöke vidéki körútja elején adott interjújában tengerparti Szczecinben kijelentette, hogy meg akarják változtatni a választójogi törvényt. Kaczynski megjegyzéseit komolyan kell venni, ugyanis a szakértők egybehangzó véleménye szerint ő az ország tényleges vezetője.
Szerinte a lengyel társadalom már nagyon várja ezeket a változtatásokat, például azokat az szabályoknak a módosítását, amelyek az egy tisztséget betöltő személyek (például a vajdák, a polgármesterek, a városok elnökei) második hivatali idejére vonatkoznak. A PiS elnöke úgy véli, hogy olyan viszonyok alakultak ki, amelyek lehetővé teszik, hogy a hosszú ideig hatalomban lévő vezetők visszaéljenek a pozíciójukkal.
Mindenkinek jó legyen!
Röviden szólva kénytelenek vagyunk a jelenlegi nagyon sánta választási törvényt és az egész választási szervezetet megváltoztatni, kijavítani - fogalmozott Kaczynski. A pártvezető egy másik interjújában elismételte, hogy szerinte pártja nem ártott az ellenzéknek (amely a sajtószabadság korlátozása miatt egy hónapos demonstrációsorozatot indított december közepétől január közepéig).
Kaczynski szerint nekik van igazuk a Lengyelországról szóló vitában. Úgy véli, hogy nagyon sokáig kormányozni fognak és megváltoztatják Lengyelországot. Nem mulasztotta el felsorolni a PiS-kormány eddigi népbarát intézkedéseit, például minimálbér emelését. A kormány azt szeretné, ha a lengyel gazdaság fejlődésének eredményei mindenkihez eljutnának.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el