A csütörtökön közzétett jegyzőkönyv tanúsága szerint a döntéshozók a múlt hónapban a további kamatemelések hatásáról is tárgyaltak: a kamatok jövőre olyan szintre juthatnak, amely a gazdasági növekedés lassulását idézheti elő, recessziót azonban nem jeleztek előre a Fed tisztviselői.

Mindazonáltal a jegyzőkönyv szerint a bizottság utalt a kereskedelmi feszültségekkel kapcsolatos aggodalmakra is - idézi az MTI.

A nyíltpiaci bizottság legutóbb a júniusi ülésen, idén immár másodjára, illetve 2015 decembere, a kamatemelési ciklus elindulása óta hetedik alkalommal megemelte az irányadó dollárkamatot. Az emelés a piaci várakozásokkal összhangban 25 bázispont volt. Az irányadó kamatsáv így 1,75-2,00 százalék lett.

A nyíltpiaci bizottság 2015 decembere előtt hét évig tartotta történelmi mélységben, zéró közeli szinten az alapkamatot, hogy ezáltal ösztönözze a gazdasági növekedést és felpörgesse az inflációt.

Stephen Massocca, a Wedbush Securities vezető közgazdásza a Reutersnek nyilatkozva elmondta: a jegyzőkönyvben közöltek nem térnek el az elemzői várakozásoktól.

A júniusi kamatdöntő ülés után közöltek szerint a monetáris döntéshozók arra számítanak, hogy idén még két alkalommal, jövőre pedig háromszor emelhetik a kamatot. A legnagyobb valószínűséggel szeptemberben és decemberben hajthat végre újabb 25 bázispontos emelést a Federal Reserve.

Képen a Fed épülete, Fotó: AFP PHOTO/ANDREW CABALLERO-REYNOLDS