A cseh uniós biztos egy újságírói kérdésre válaszolva elmondta, egyetért azzal a bizottsági felvetéssel, amely a jogállamiság biztosításához kötné az uniós alapokhoz való hozzáférést.
Mint hangsúlyozta, az uniós alapok a tagországok közös vagyonát jelentik, ezért figyelemmel kell lenni azok kiosztására és a kiosztás biztosítékaira a tisztességes és igazságos beruházások támogatása érdekében.
Kapcsolódó
Jourova aggodalmát fejezte ki az uniós alapok kiosztását illetően olyan tagországok számára, amelyek nem tartják tiszteletben a jogállamiság elveit, és amelyek esetében az uniónak nincsenek biztosítékai a korrupció és csalás elkerülésére, vagy az elkövetők felelősségre vonására.
Lengyelországgal kapcsolatban aláhúzta: sosem mondta, hogy fel kellene függeszteni Lengyelország uniós támogatásait, amelyet a 2020-ig tartó, már rögzített uniós szabályok sem tennének lehetővé. Megjegyezte ugyanakkor, hogy nemcsak Lengyelország, hanem minden tagállam vonatkozásában szükség van arra, hogy az unió biztosítva lássa a támogatások tisztességes felhasználását.
Napirenden Lengyelország ügye
Az Európai Bizottság szerdán a vitatott lengyel igazságügyi reformról tárgyal, amellyel kapcsolatban az uniós biztos aláhúzta: a reformokkal kapcsolatban kialakításra váró bizottsági álláspont figyelembe veszi majd, hogy az Európai Unió számára alapvető, hogy minden tagállamban hatékony és független igazságszolgáltatási rendszer működjön.
Szerdán a vitatott igazságügyi reform felfüggesztésére szólította fel a lengyel kormányt az Európai Bizottság, "súlyos aggodalmának" adva hangot amiatt, hogy a tervezett változtatások alááshatják a bírói függetlenséget Lengyelországban.
A brüsszeli testület tagjai közleményükben hangsúlyozták, hogy "rendkívül negatív hatása lenne az igazságszolgáltatás függetlenségére, és fokozná a jogállamiságot érő rendszerszintű veszélyt az országban", ha a jelenlegi formájukban fogadnák el a kifogásolt törvényeket. Mint közölték, az ügyben szükség esetén kötelezettségszegési eljárást indíthatnak.
Legolvasottabb
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat