Az intézmény közleménye szerint azt követően indítottak hivatalból eljárást, hogy a visegrádi országok tiltakoztak az ellen, hogy a nagy nemzetközi cégek "kettős mércét" alkalmaznak az általuk forgalmazott élelmiszerek minőségénél. Emlékeztetettek, hogy a jelenséget a román mezőgazdasági minisztérium is figyelemmel kíséri.
Az eljárás során az ombudsmani hivatal azt vizsgálja, sérült-e a román alkotmány 16. és 34. cikkelye, amely a jogegyenlőséget, valamint az egészség oltalmazásához való jogot szavatolja.
Petre Daea román mezőgazdasági miniszter február végén jelentette be, hogy Románia is megvizsgálja a multinacionális cégek által forgalmazott élelmiszerek minőségét, miután felmerült az a gyanú, hogy gyengébb minőségű termékeket forgalmaznának Kelet-Közép-Európában, mint Nyugat-Európában.
A tárcavezető közölte, hogy felállítottak egy munkabizottságot, amelyben a minisztérium, az élelmiszerbiztonsági és állategészségügyi hatóság, valamint a fogyasztóvédelem szakemberei kaptak helyet. A tárcavezető azt ígérte, hogy amennyiben kifogásolható eseteket találnak, tájékoztatni fogják a közvéleményt. A testület által végzett munkáról február vége óta nem érkezett tájékoztatás a román hatóságoktól - írja az MTI.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin