A Fehér Ház kedden este hivatalosan is bejelentette Emmanuel Macron meghívását. Emmanuel Macront a Fehér Ház kertjében fogadják majd 21 ágyúlövés kíséretében. A vendég ezután magánbeszélgetést folytat Donald Trumppal. Ő lesz a Fehér Házban rendezendő elegáns vacsora díszvendége. A vizit időpontjáról a Fehér Ház egyelőre nem adott tájékoztatást.
Donald Trump tavaly nyáron - Macron államfő meghívására - a francia nemzeti ünnepen rendezett felvonulás díszvendége volt Párizsban. Látogatásának időpontja egybeesett az Egyesült Államok első világháborúba történt hadba lépésének napjával. Az amerikai elnök és a francia köztársasági elnök többször is találkozott egymással tavaly és többször egyeztettek telefonon is. Állítólag jó a két politikus kapcsolata az MTI szerint, de korábban Macron több állam- és kormányfőt is rendre utasított személyes találkozókon. Így tett Recep Tayyip Erdogan török elnökkel is.
Kapcsolódó
Calvin Coolidge elnöksége (1923 és 1929 között) óta Donald Trump az első amerikai elnök, aki első hivatali évét úgy zárta, hogy egyetlen államfő-partnerét sem hívta meg állami vizitre. Szemben az államfői munka- vagy magánlátogatással, az állami látogatás a diplomáciában a legmagasabb szintű hivatalos vizit, melynek során egy államfő másik államfőt hív meg, és ceremoniális körülmények között fogadja. Az állami látogatásokat a kétoldalú baráti viszony legmagasabb fokú kifejeződésének tartják.
A fotó forrása: AFP Photo/Nicholas Kamm
Legolvasottabb
Lőtávolságra a világháború: felkészül Norvégia, Putyin támadását várhatják
Titokzatos helikopter emelkedett a levegőbe: az orosz tengeralattjárók sem menekülnek
Zacher Gábor: A háziorvos a sürgősségire küldi a pácienseket, mert egyébként hosszú a várólista
Lehet-e a mérleg nyelve a Mi Hazánk? Keményen indította a kampányt Toroczkai
Több magánrendelő olyan lépésre szánta el magát, amire eddig nem volt példa
Végre a szülők kezébe adták a döntést: így fékeznék meg a függőséget
Hanyatló Nyugat: évente felfoghatatlan összegeket örökölnek a németek
Európa új piacokat nyit, a gazdák aggódnak: aláírták az EU–Mercosur paktumot
Tornádóként söpör végig az Otthon Start az ingatlanpiacon és az építőiparban