Szerbiával a szellemi tulajdon törvényi szabályozására vonatkozó 7-es és a vámunióról szóló 29-es fejezetet nyitották meg. Johannes Hahn uniós bővítési biztos múlt azt közölte, hogy Belgrád jó úton halad az integráció felé. A szerb csatlakozási tárgyalások során eddig tíz fejezetet nyitottak meg, és kettőt sikerült ideiglenesen lezárni - írja az MTI.
Montenegróval az áruk szabad mozgásáról szóló 1-es és a regionális politikára vonatkozó 22-es fejezetet nyitották meg, a külkapcsolatokról szóló 30-ast pedig ideiglenesen lezárták. A montenegrói csatlakozási tárgyalások során eddig 28 fejezetet nyitottak meg, és hármat sikerült ideiglenesen lezárni.
Az EU-hoz csatlakozni szándékozó országoknak összesen 35 témafejezetet kell áttekinteniük közösen az uniós illetékesekkel, és megállapodásra kell jutniuk abban, hogy milyen módon, milyen ütemezésben veszik át, építik be saját nemzeti jogrendjükbe az egyes területeken addig született uniós joganyagot.
Olvassa el kapcsolódó cikkünket az euró bevezetéséről Romániában
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin