A lengyel kormány 5,4 millió euróért vásárolhatta meg a Pegasus nevű izraeli kémszoftvert - idézi a Telex az Euractiv cikkét.
A Gazeta Wyborcza című lengyel napilap szerint a kormány törvénytelenen módon, az Igazságügyi Alap forrásait felhasználva szerezte be a kémszoftvert.-
Az Igazságügyi Alap a lengyel bíróságok által kiszabott bírságokat gyűjti össze, az alap pénze a bűncselekmények áldozatainak megsegítésére és a további bűncselekmények megelőzésére szolgál. A Gazeta Wyborcza cikke új megvilágításba helyezi azokat a közelmúltban megjelent információkat, amelyek szerint a lengyel korrupcióellenes hivatal (CBA) ellenzéki képviselők megfigyelésére is használta a Pegasust.
A Pegasus beszerzését az Igazságügyi Alap pénzügyi tervének módosítása tette lehetővé, amelyet 2017-ben hagyott jóvá a parlament államháztartási bizottsága – írja a Gazeta Wyborcza. A napilap szerint Izrael néhány hónappal korábban, Beata Szydło lengyel és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök találkozója után döntött úgy, hogy eladja Lengyelországnak a Pegasus licencét. A lengyel igazságügyi minisztérium cáfolja a Gazeta Wyborcza állításait, azt közölték, hogy az alapot csak a bűnözés elleni küzdelemre lehet felhasználni.
A 2019-es parlamenti választások előtti hetekben a lengyel ellenzék kulcsfiguráinak ügyvédjét, Roman Giertychet célozták meg a Pegasussal, két évvel később az igazságszolgáltatás kormánypárti ledarálása ellen küzdő kritikus ügyész, Ewa Wrzosek telefonját hekkelték meg a hírek szerint. Később kiderült, hogy a 2019-es választás előtt Krzysztof Brejza lengyel ellenzéki szenátor mobilját is célba vették a szoftverrel, a telefonját összesen 33 alkalommal hekkelték meg 2019. április 26. és október 23. között.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja