Luigi Di Maio nem mondta meg, kiről van szó. Sajtóértesülések szerint a két párt Giuseppe Conte jogászt nevezte meg közös miniszterelnök-jelöltként - írja az MTI.
Az M5S vezetője kijelentette, történelmi pillanat előtt áll Olaszország. Ha Sergio Mattarella államfő elfogadja az M5S-Liga miniszterelnök-jelöltjét, aláírjuk a közös kormányszerződést, és megkezdjük a munkát - mondta Luigi Di Maio. Hozzátette, hogy Itália számára ez a kormány nagy lehetőséget képvisel, az M5S-Ligával elkezdődik a harmadik köztársaság kora. Megjegyezte, hogy az M5S-Liga kormány "igazi" vezetője a két párt közötti szerződés lesz.
Hangsúlyozta, hogy a két párt közös kormányzásának a célja, hogy javítsák az olaszok életét. Elsők az olaszok - hangoztatta az M5S vezetője.
Luigi Di Maio kijelentette, korai az M5S-Liga kormányt kritizálni, mivel még el sem kezdte a munkáját. Az M5S vezetője Manfred Webernek, az Európai Néppárt (PPE) európai parlamenti képviselőcsoportja vezetőjének kijelentéseire utalt, aki szerint az M5S-Liga kormány a "tűzzel játszik", ha nem tartja tiszteletben az európai játékszabályokat. Luigi Di Maio úgy válaszolt, Weber játszik a tűzzel, ha nem tartja tiszteletben az olasz választók legitim kormányát.
Sergio Mattarella államfő ezután Matteo Salvinivel, a Liga vezetőjével kezdett egyeztetést. Az államfő ezt követően nevezheti meg a miniszterelnök-jelöltet.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon