May a Londontól nyugatra fekvő Slough városában tartott kedd esti kampánygyűlésén, az elmúlt nem egészen három hónap három nagy-britanniai terrortámadására utalva kijelentette, hogy "ebből elég volt", és a terror elleni harchoz változtatásokra van szükség - írta az MTI.
A szükséges változtatások között említette, hogy a terrorcselekményekért elítéltekre a jelenleginél hosszabb börtönbüntetéseket kell kiróni, könnyebbé kell tenni a hatóságok számára a terrorista tevékenységgel gyanúsított külföldiek visszatoloncolását saját országukba, és korlátozni kell a gyanúsítottakat szabadságjogaikban és mozgásukban olyan esetekben is, amikor bizonyítható ugyan, hogy veszélyesek, de a bizonyítékok nem elégségesek a bírósági büntetőper megindításához.
Kapcsolódó
Theresa May szerint ha a brit emberi jogi törvények e cselekvési program megvalósítását gátolják, akkor e törvényeket is módosítani kell.
Az ellenzék bírálta a konzervatív párti miniszterelnök terveit.
Tim Farron, a Liberális Demokraták vezetője kedd esti nyilatkozatában kijelentette: e programjával Theresa May a szabadságot korlátozná, nem a terrorizmust.
Jeremy Corbyn, a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője és miniszterelnök-jelöltje szerint a megfelelő válasz az utóbbi időszak terrortámadásaira a konzervatív kormány által kezdett rendőrségi leépítések megállítása, a rendőrség és a biztonsági szolgálatok költségvetésének emelése.
Corbyn előző nap lemondásra szólította fel Theresa Mayt a rendőrség létszámának csökkentése miatt. A munkáspárti vezető egy hétfői kampánygyűlésen kijelentette: a kormányfővel a csütörtöki előrehozott parlamenti választásokon "meg kell fizettetni" a rendőrségi létszámcsökkentések árát.
May ugyanakkor kijelentette: a takarékossági intézkedések a terrorelhárító szolgálatok tevékenységét nem érintették, a kormány ezerötszázzal növelte a terroristák elleni fellépésre kiképzett fegyveres rendőri osztagok létszámát.
May belügyminisztersége idején, 2010 és 2016 között a konzervatív kormány 19 ezer fővel csökkentette az országos rendőri állományt.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető