Nem haladhatja meg az 50 milliárd forintot a 2019/2020-as támogatási időszakban a látványcsapatsportok taotámogatása - idézte a december 27-i Magyar Közlönyben a miniszterelnök aláírásával közzétett kormányrendeletet a 24.hu. Ez azt jelenti, hogy a kormány tízmilliárdokkal vágja vissza a futballra, jégkorongra, kézilabdára, kosárlabdára, röplabdára és vízilabdára költött közvetett állami támogatás éves keretét.
A 2018-as adatok még nem ismertek, de 2017-ben 93,6, 2016-ban 113,2 milliárd forinttal gazdagodtak e forrásból az említett sportágak. Ráadásul a keretösszeg a lehetséges maximumot jelzi, amit szinte biztosan nem érnek el a végleges kiadások.
A felső korlát egy újdonságot is hoz: az összeget előre elosztják az egyes sportágak között. A szövetségeknek január 15-ig kell beadniuk fejlesztési programjukat a sportért felelős Emberi Erőforrások Minisztériumának, amelyet tájékoztatniuk kell arról is, mekkora összeget szeretnének saját sportáguknak az elérhető 50 milliárdból.
A Kásler Miklós vezette tárca február 15-ig teszi közzé a kormány elosztásról szóló határozatát. Ez mutatja majd meg, melyik sportág lesz a legnagyobb vesztese az átalakításnak, de a futball és a kézilabda biztosan nagy árat fizet. A labdarúgás 2016-ban 41, 2017-ben legalább 37,5, a kézilabda pedig 2016-ban 33, 2017-ben legalább 22 milliárd forintot könyvelhetett el e forrásból, az 50 milliárdos keretből az következik, hogy mindkét sportág súlyos milliárdokat bukik az idén.
Miközben a taóra szánt pénz radikálisan csökken, szélesítik a felhasználási lehetőségeit. Bekerült a kormányrendeletbe, hogy a sportszervezetek sportcélú ingatlanok üzemeltetésére is hívhatnak le támogatást. Azaz a stadionok fenntartása is finanszírozható lesz e forrásból.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy