A korábban vártnál rosszabb inflációs környezetre számít a szlovák nemzeti bank (NBS) - írja a pozsonyi Új szó internetes kiadása.
Az előrejelzés szerint Szlovákiában az átlagos infláció idén 10,4 százalék lesz, ráadásul jövőre egészen 11,1 százalékra emelkedhet. Igaz, a prognózis a szlovákiai gázár jelenlegi szabályozásából indultak ki, nem vették számításba a lakossági gázárak lehetséges enyhébb emelkedését, amiről Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter korábban beszélt.
Az inflációs prognózis egyben azt jelenti, hogy a reálbérek 2022-ben és 2023-ban is jelentősen csökkenni fognak. A gyorsuló infláció a korábban várt 2-3 százalékosnál lassabb gazdasági növekedés társulhat: a szlovák GDP idén 1,4 százalékkal, 2023-ban pedig 1,9 százalékkal növekedhet. A gazdasági növekedés elsősorban az ukrajnai háborútól és az ezzel kapcsolatos politikai döntésektől függ. Ha például nem érkezne orosz földgáz Szlovákiába, az infláció még magasabb lehet a jegybank aktuális előrejelzésénél, és akár recesszióba kerülhet a gazdaság.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot