A PAP lengyel hírügynökség jelentése szerint Donald Tusk előző nap találkozót kezdeményezett Andrzej Dudával az igazságügyi reform körül zajló viták miatt.
Krzysztof Szczerski, a lengyel elnöki kabinet vezetője elmondta: az államfő úgy véli, hogy az Európai Tanács elnöke Varsóban nem avatkozhat be ebbe az ügybe, függetlenül attól, hogy éppen ki tölti be ezt a posztot. "Az Európai Tanács elnökének nem Varsóban kellene gyakorolni az EU-n belül élvezett hatáskörét, hanem inkább Brüsszelben kellene azon munkálkodnia, hogy objektív módon elmagyarázza a lengyelországi igazságügyi reform és az abból adódó politikai vita jellegét" - jelentette ki a kabinetvezető.
Donald Tusk Lengyelország miniszterelnöke volt, mielőtt megválasztották az uniós tagországok állam- és kormányfőiből álló Európai Tanács élére.
Szczerski hozzátette: a lengyel elnököt nagyon meglepte, hogy az uniós intézmények ilyen erővel akcióba léptek Lengyelország ellen, holott "minden a jogrendnek megfelelően zajlik". (Nagyon közel kerültek a lengyelek az EU-s nukleáris opció aktiválásához.)
Szerdán az Európai Bizottság a vitatott igazságügyi reform felfüggesztésére szólította fel Lengyelországot, "súlyos aggodalmának" adva hangot amiatt, hogy a tervezett változtatások alááshatják a bírói függetlenséget.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető