Az elképzelés szerint továbbra sem teszik kötelezővé a védőoltások beadását a kisgyermekeknek, de az óvodáknak jelenteniük kell az egészségügyi hatóságnak, ha egy szülő a gyermeke beíratásánál nem nyújt be igazolást arról, hogy részt vett oltási tanácsadáson.
Az óvodák vezetői most még saját hatáskörben dönthetnek arról, hogy bejelentik-e a tanácsadási igazolás nélkül jelentkező szülőket. A tervezet szerint a mérlegelési lehetőséget bejelentési kötelezettség váltja fel - írja az MTI.
A bejelentés alapján az egészségügyi hatóság megkeresi a szülőt, időpontot javasol a tanácsadásra, és pénzbüntetést szabhat ki, ha a szülő elzárkózik és hajthatatlan marad - mondta az egészségügyi minisztérium szóvivője pénteken Berlinben a kormányszóvivői tájékoztatón.
A javaslat - amelyről várhatóan június elején döntenek a törvényhozásban - nem az "oltásellenes" szülők meggyőzését szolgálja, hanem inkább a tanácsadásról megfeledkező szülők emlékeztetését. A minisztérium azt is reméli az új szabálytól, hogy sok felnőtt is bepótolja a gyermekkorban elmaradt oltásokat - mondta a szóvivő.
A tárca legutóbbi adatai szerint az idén április közepéig 331 kanyarós megbetegedést jegyeztek fel, míg 2016-ban egész évben 325 ember kapta el a betegséget. A kanyaró az idén már halálos áldozatot is szedett; május közepén egy 37 éves nő veszítette életét a betegség miatt.
A kanyaró azért terjed, mert nem elég magas az oltottsági arány. A Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) legutóbbi, 2015-ös adatai szerint 92,5 százalékos volt a betegség ellen beoltott első osztályos általános iskolás gyermekek aránya, holott az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint 95 százalékos arány szükséges ahhoz, hogy a járvány elkerülhető legyen.
Németországban a kanyaró elleni oltás nem kötelező, és a kisgyermekes szülők körében egyre inkább jellemző a védőoltásokkal szembeni ellenállás. A kormány az oltási kötelezettség bevezetése helyett a társadalmi összefogásban, az egészségügyi hatóságok, az orvosok, iskolák, óvodák és a családok közös erőfeszítéseiben látja a megoldást.
A kanyaró erősen fertőző betegség, és az esetek többségében ugyan gyógyítható, de halálos kimenetelű komplikációk is előfordulhatnak. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) szerint az Európai Unióban Németország mellett Olaszországban, Belgiumban, Franciaországban, Lengyelországban és Romániában terjed járványszerűen.
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket