A francia mezőgazdasági minisztérium pénteken közölte, hogy a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt kevesebb szőlő termett, így a tavalyinál 18 százalékkal kevesebb, 37,2 millió hektoliter bort állíthatnak elő a gazdák - írja az MTI.
Az ötéves átlagot tekintve ez a mennyiség 17 százalékos csökkenést jelent, ráadásul már a tavalyi is - ugyancsak két számjegyű visszaeséssel - az előző három évtized egyik leggyengébb éve volt. (Jó hírt kaptak a borkedvelők.)
Idén főleg a tavaszi fagyok károsították az ültetvényeket, a szőlő fejlődésének érzékeny időszakában kisebb-nagyobb mértékben minden bortermelő vidéken erős fagyok voltak, amit azonnal kánikula követett.
Az első szüretek a szokásoshoz képest átlag 10-15 nappal korábban kezdődtek el, és Bourgogne régiójának kivételével mindenhol a termés mennyiségének erős csökkenéséről számoltak be.
A minőségnél viszont jónak ígérkezik a 2017-es év, legalábbis Jérome Despey, a FranceAgriMer nevű állami borászati tanácsadó vállalat elnöke kivételes évjáratra számít.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ez még nem tavasz, van benne egy bökkenő
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek