A Roszaviacja állami repülési ügynökség tájékoztatta az orosz közlekedési minisztériumot, hogy nem tudják elkészíteni a további két leszállópályát a moszkvai repülőtereken, amelyre azok a repülőgépek szállhatnának le, amelyek a labdarúgó-világbajnokságra érkező turistákat szállítják - adta hírül a lengyel Rzeczpospolita.
Úgy becsülik, hogy a világ legnépszerűbb sportrendezvényének idején, amelyet június-júliusban tartanak Oroszországban, a seremetyevói és a domogyedovói repülőtereknek egymillióval több utast kellene fogadniuk, mint amennyit az évnek ebben az időszakában szoktak - erősítette meg az AFP-nek az oroszországi vébé szervezőbizottságának egyik tagja.
Minden rendben lesz?
A fővárosi repülőterek infrastruktúrájának javítására az oroszok kétmilliárd dollárt szántak, amelyből körülbelül 1,3 milliárdot az új leszállópályákra akartak költeni. A két létesítményeben egy-egy kifutópályát akartak építeni. (A világbajnokság megszervezése egyébként eddig tízmilliárd dollárjába került az orosz adófizetőknek, ami jól közelíti a paksi bővítésre adott orosz hitel összegét.)
Mindkét repülőtéri beruházásnak május közepéig kellett volna befejeződnie, de nem így lesz. Ugyanakkor a szervezőbizottság állásfoglalása szerint ez nem változtat ez azon a tényen, hogy teljességében készen állnak a 2018-as vébével kapcsolatos utaztatási feladatok ellátására. A testület szóvivője nem kívánta kommentálni a reptéri gondokat.
Félő, hogy nem
Ha nem lesznek kész ezek a kifutópályák, akkor mind a két repülőtéren komoly késésekkel kell számolni a gépek indulásánál és érkezésénél, mert a járatok fel fognak torlódni. Seremetyevó 2017-ben 40,1 millió utast fogadott, ez 19 százalékkal több a 2016-oshoz képest. Itt már 2011-ben elkezdték építeni a harmadik pályát, amire 1,1 millió dollárt költöttek eddig.
Ha a bővítés befejeződik, a légikikötő áteresztőképessége óránként 55-ről 90 indulásra és érkezésre bővül. A gond az, hogy a harmadik kifutópálya március végére csak félig lett kész, így semmi esélye, hogy május végéig befejezzék.
Alekszander Ponomarenko, a repülőtér igazgatója azt mondta, hogy a késést adminisztrációs problémák okozták: csúszott az engedélyek beszerzése és a gázcsövek áthelyezése stb.
Amiről nem beszélnek, az nincs
Domogyedovón, ahol ahol a beruházásra eddig 225 millió dollárt adtak ki, ugyanez a helyzet. A kifutópálya is is csak részben készült el. A késés oka a kivitelező fővállalkozó bankjának 2016-os csődje.
Egy hete az oroszok sikerről számoltak be: arról tájékoztatták a sajtót, hogy légikikötőik készek a mundialra érkezők fogadására. A kifutópályákról akkor nem volt szó. Seremetyevó új termináljáról szólt a bejelentés, amely évente 20 millió utast képes kiszolgálni.
Már elkezdték az infrastruktúra tesztelését, az első utasok májusban léphetnek be az új létesítménybe. A fejlesztésnek köszönhetően az átszállási idő másfél óráról 50 percre csökken, ami nagyjából megfelel a frankfurti légikikötőben megszokott időnek.
A fotó forrása: Pixabay.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lejár egy fontos egyezmény, visszatér a nukleáris fegyverkezési verseny?
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket