Az IMF elemzése szerint a gazdaságpolitikai intézkedések az Egyesült Államokban és az euróövezetben csökkentették az akut válságkockázatokat, de míg az utóbbi esetében a várt pályán marad a gazdaság, addig az előbbi esetében a gazdasági összehúzódás elhúzódhat. Japánban azonban a gazdaságösztönző lépések a közeljövőben segíthetik a gazdasági fellendülést, kihúzva ezzel az országot a recesszióból. A fejlődő és feltörekvő országok némelyikében gazdaságpolitikai intézkedések segítették az enyhe gazdasági fellendülést, míg mások továbbra is gyenge külső és szűkülő belső kereslettel küszködnek.
A globális növekedés a mostani előrejelzés szerint idén 3,5 százalékkal emelkedhet a tavalyi 3,2 százalékos bővülés után, ami 0,1 százalékpontos rontást jelet a 2012 októberében kiadott előrejelzéshez képest. Amennyiben a kockázatok nem következnek be és a pénzügyi kondíciók javulása is folytatódik, a globális gazdasági növekedés a vártnál nagyobb mértékű is lehet az IMF szerint. A Valutaalap ugyanakkor azt is hozzáteszi, hogy a kockázatok továbbra is jelentősek maradnak, beleértve az eurózóna elhúzódó stagnálását és az USA-ban a rövid távú túlzott fiskális szigorítást, amelyek kezelése sürgős gazdaságpolitikai lépéseket tenne szükségessé.
Az IMF szerint az eurózóna a korábban előrejelzett 0,2 százalékos növekedéssel szemben ugyanilyen mértékű csökkenést fog produkálni idén, míg az USA idei növekedése 2 százalék lesz, ami megegyezik a tavaly októberben kiadott előrejelzéssel. A Japánra kiadott előrejelzést szintén változatlanul hagyta a Valutaalap, annak ellenére, hogy az ország recesszióba süllyedt, mivel a kormány által bejelentett ösztönzőcsomag és a várható monetáris enyhítés fellendítheti a gazdaságot. A fejlődő és feltörekvő gazdaságok idén 5,5 százalékkal bővülhetnek, az októberi előrejelzésben meghatározotthoz hasonlóan. A kelet-közép-európai térség előrejelzését 0,1 százalékkal 2,4 százalékos bővülésre rontotta az IMF az októberi előrejelzéshez képest.
Tavaly kis javulás volt
A WEO szerint a gazdasági kondíciók 2012 harmadik negyedévében kis javulást mutattak a feltörekvő gazdaságok és az USA teljesítményének következtében. Emellett a pénzügyi kondíciók is javultak, az eurózóna periféria tagállamaiban a hitelfelvételi költségek estek, miközben a világ több részvénypiaca emelkedett. Mindezek ellenére azonban az eurózóna perifériájának teljesítménye a várttól elmaradt, amelynek negatív hatása az eurózóna magországaira is átterjedt, Japán pedig a tavalyi év második felében recesszióba süllyedt.
Az eurózónát illetően az IMF rontotta a közeljövőre vonatkozó előrejelzését, miután a valutaunió a korábbi bővülés helyett a jelenlegi várakozások szerint zsugorodni fog 2013-ban. Az előrejelzés ugyanakkor arra is rámutat: annak ellenére, hogy a gazdaságpolitikai intézkedéseknek köszönhetően csökkentek kockázatok és javultak a pénzügyi kondíciók a periféria bankjai és kormányai számára, ez nem jelent meg a magánszektorban. A globális pénzügyi válság kimenete továbbra is továbbra is hordoz bizonytalanságot az erre irányuló gazdaságpolitikai reformok folyamatos előrehaladása ellenére, és ez a régió kilátásait ronthatja.
Az euróövezet nagy kockázat
Az euróövezeti országok helyzete jelentős kockázatot jelentenek a globális gazdasági kilátásokra. Bár egy újabb komoly válság valószínűsége csökkent, a Valutaalap ebben a jelentésében is nyomatékosítja a reformok véghezvitelének fontosságát: az IMF szerint a periféria országaiban a kiigazító programoknak folytatódniuk kell, amelyet az európai "tűzfalnak", valamint a bankunió és a szorosabb fiskális integráció felé tett lépéseknek is támogatniuk kell.
Az USA esetében az IMF újfent hangsúlyozza: rövid távon a túlzott fiskális konszolidáció elkerülésének prioritást kell kapnia, vagyis meg kell emelni az adósságplafont és egy hiteles közép távú, jogosultságokat és adózást érintő reformokra koncentráló fiskális konszolidációban meg kell egyezniük a döntéshozóknak.
A közép távú költségvetési stratégia kidolgozásának fontosságát Japán esetében is hangsúlyozza a Valutaalap - enélkül ugyanis az ösztönzőcsomag jelentős kockázatokat hordoz.
A fejlődő és feltörekvő országok esetében az IMF szerint növelni kell a politika mozgásteret, ennek megfelelő mértékének ki kell egyensúlyoznia a külső lefelé mutató sokkokat a belföldi egyensúlytalanságok növekvő kockázatával szemben.
A szervezet várhatóan Magyarországgal kapcsolatosan nem közölt új előrejelzést, csak a közép- és kelet-európai térségre vonatkozó átfogó növekedési adatot.