A legfrissebb negyedéves áttekintés alapján az Európai Unió továbbra is egyértelműen a foglalkoztatás és a növekedés javulásának irányába halad. Mint a helyzetértékelésből kiderült, 2017 második negyedévében a foglalkoztatás az EU egészében 1,5 százalékkal, az euróövezetben pedig 1,6 százalékkal nőtt 2016 azonos időszakához képest - írja az MTI.
A tavalyi évhez képest az EU egészében 3,5 millióval, az euróövezetben pedig 2,4 millióval többen dolgoznak, ami azt jelenti, hogy összesen 235,4 millió embernek van munkája, és ez minden idők legmagasabb szintje.
A növekedés az elmúlt négy évben különösen a fiatalok körében volt kedvező. Miközben a fiatalkori munkanélküliség még mindig túl magas, ez a ráta folyamatosan és a teljes népesség körében mért adatoknál nagyobb ütemben csökkent: jelenleg 16,9 százalékon áll, tehát a 2008-asnál alacsonyabb szinten - tudatta a brüsszeli testület. (Újabb jutalmat kap, aki nyugdíjast dolgoztat.)
A bizottság arról is beszámolt, hogy a munkanélküliségi ráta közel minden tagállamban folyamatosan csökken 2013 közepe óta, és augusztusban volt a legalacsonyabb az EU-ban 2008 novembere óta.
A gazdaság a tagállamok mindegyikében bővül: az EU egészében 2,4 százalékos, az euróövezetben 2,3 százalékos növekedést regisztráltak a tavalyi évhez képest, és szinte valamennyi tagországban tovább folytatódott a háztartások jövedelmének emelkedése.
"Az eredmények biztatóak: Európában több embernek van állása, mint valaha, a munkanélküliség pedig kilenc éve most a legalacsonyabb" - emelte ki Marianne Thyssen foglalkoztatásért felelős uniós biztos.
Legolvasottabb
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin