Az izraeli védelmi ipari eszközök éves exportértéke 2024-ben elérte a 14,8 milliárd dollárt, amely 13 százalékos növekedés a 2023-as, 13 milliárd dolláros értékhez képest. Ezzel a védelmi export negyedik egymást követő évben is növekedést produkált és megduplázta értékét az elmúlt öt évben – derült ki az Izraeli Védelmi Minisztérium Nemzetközi Védelmi Együttműködési Igazgatósága (SIBAT) által közölt adatokból.

A 2024-es rekordméretű védelmi export Izrael számára azért is figyelemreméltó eredmény, mert a gázai háború első hónapjaiban nemhogy a külföldi megrendelések, de a hazai szükségletek lefedése is nehézkesnek látszott.

2023. október 7-ét követően a Védelmi Minisztérium közel 30 milliárd dollár értékű megrendelést adott izraeli vállalatoknak, amely a háború előtti szinthez képest négyszeres növekedést jelent az éves hazai megrendeléseket illetően. A hazai gyártókapacitás növelése pedig várhatóan nemcsak a belföldi, de a láthatóan egyre növekvő nemzetközi kereslet kiszolgálását is segíti majd.

Kevesebb drón, töménytelen mennyiségű rakéta

A termékkategóriák szerinti exportból két adatot érdemes még kiemelni. Az egyik a műholdas technológiák, amely 8 százalékos részesedése az egy évvel korábbi 2 százalékos exportrészesedéshez képest egyértelműen az űrtechnológiák felértékelődését bizonyítja. A másik a drónok (UAV) exportjának szabályos bezuhanása az elmúlt két évben.  A drónexport jelenlegi, mindössze 1 százalékos részesedése a teljes védelmi kivitelből jelentős visszaesés a 2022-es értékhez, amikor a pilóta nélküli technológiák az izraeli hadiipari export 25 százalékát tették ki.

Az oroszok-ukrán háború tapasztalatai alapján a drónok a védelmi piac egyik „slágertermékévé” váltak, minden ország akart és vett is belőle. A felhalmozott készletek mellett pedig mára már több állam is arra törekszik, hogy saját fejlesztésű drónokkal álljon elő, így ez is csökkenti a keresletet a külső beszállítók terméke iránt.

A rakéta- és légvédelmi rendszerek tették ki a fegyverexport legnagyobb hányadát – 48 százalékot –, ami a 2023-as 35 százalékos részesedéssel szemben is jelentős növekedés.

Elképesztő mennyiségű fegyver küld Európa

Az exportszerződések 56,8 százaléka olyan ún. „megaüzlet”, mely értéke legalább 100 millió dollár volt, amely jól mutatja az izraeli hadiipar globális súlyának növekedését és a nagyobb fegyverrendszerek iránti fokozottabb keresletet. Ilyen „megaüzlet” a Németországgal kötött megállapodás az Arrow–3 rakétavédelmi rendszerre, amely a maga 3,8 milliárd dolláros értékével Izrael történetének legnagyobb fegyverüzlete – olvasható az Oeconomus elemzésében.

Földrajzi megoszlás szerint, célrégiókat tekintve a következőképpen alakult az izraeli védelmi export 2024-ben:

  • Európa 54 százalék,
  • Ázsia és Csendes-óceáni térség 23 százalék,
  • Ábrahám-egyezmények országai 12 százalék,
  • Észak-Amerika 9 százalék,
  • Latin-Amerika és Afrika 1-1 százalék.

Az európai piac dinamikus bővülése mögött az orosz-ukrán háború miatt kialakult biztonsági helyzet áll, amely a hidegháború óta nem látott fegyverkezést indított be a kontinensen. 

Miközben az Európai Unió új fegyverkezési programot indított (Rearm Europe), a júniusi hágai NATO-csúcson az európai államok többsége hosszú távon is elkötelezte magát a védelmi kiadások emelése mellett. Az európai védelmi ipar jelenleg kapacitáshiánnyal küzd, így a fegyverkező európai államok kénytelenek külső beszállítókat keresni. Megnövekedett tehát a kereslet az olyan, rövid szállítási idővel teljesítő, megbízható védelmi ipari beszállítók iránt, mint Izrael. Az izraeli katonai eszközök számára további piaci előnyt jelent, hogy az eszközök többsége – köszönhetően a jelenleg is zajló háborúnak – harci körülmények között is helytállt, a fejlesztését harci tapasztalatra alapozva végezték.

Visszaszorulhat az európai export

A gázai háború elhúzódásával egyre több európai ország korlátozná nem csak az Izraelbe irányuló exportját, de az Izraelből származó védelmi beszerzéseket is:

  • 2024 júniusában Spanyolország bejelentette, hogy visszavonja egy 325 millió dollár értékű fegyvervásárlási szerződését, amelyet az izraeli Rafael leányvállalatával kötöttek Spike LR2 típusú páncéltörő rakéták beszerzésére;
  • októberben pedig 15 milló darab 9mm-es lőszer izraeli exportját függesztette fel Madrid.

Eközben 2025 júniusában Franciaország politikai megfontolások alapján kizárta az öt legnagyobb izraeli védelmi céget a rangos Paris Air Show kiállításról, a gázai konfliktus miatti érzékeny politikai légkörre tekintettel.

Történelmi döntést hozott Németország, Izrael végleg kihúzta a gyufát

Berlin nem küld többé olyan fegyvereket a zsidó államnak, amik a gázai offenzíva során is felhasználhatók. Bővebben >>>